[10-1]
Mennyi, mennyi... anyáám.. :D én még nem tartok sehol :( Ne haragudj Andi!!
|
Jó persze én sem gondoltam hogy ezt mind...hanem csak ha nem találnánk mást akkor lehetne ebből valamelyik az áhítat része.....Mondjuk a Szeretetes idézet, vagy az ima....vagy nem tudom...
|
És mások közületek megszólítottak engem, nem szavakkal, és azt mondták:
- Idegen, idegen, elérhetetlen magasságok kedvelője, miért élsz a csúcsok között, hová a sasok építik fészkeiket?
- Miért keresed a megközelíthetetlent?
- Miféle viharokat akarsz hálódba fogni,
- És milyen ködmadarakra vadászol az égbolton?
- Jöjj, és légy egy közülünk.
- Szállj alá, enyhítsd éhedet a mi kenyerünkkel, csillapítsd szomjúságod a mi borunkkal.
Lelkük magányosságában mondták ezeket;
De ha magányosságuk mélyebb, tudták volna, hogy csupán örömeitek és fájdalmaitok titkát kutattam,
És csupán nagyobb önmagatokra vadásztam, amely a mennybolton jár.
Ám a vadász maga is zsákmány volt;
Mert nyilaim közül sokan csak azért röppentek el az íjról, hogy önnön keblemet találják.
És aki szárnyalt, egyben kúszott-mászott is;
Mert mikor szárnyaim kitárultak a napfényben, árnyékuk a földön teknősbéka volt.
És én, a hivő egyben kétkedő is voltam;
Mert gyakran tettem ujjamat saját sebembe, hogy hitem bennetek megnövekedjék, s tudásom rólatok gyarapodjék.
És ezzel a hittel és ezzel a tudással mondom:
Nem vagytok testeitekbe zárva, sem házaitokhoz, földjeitekhez kötve.
Ami ti vagytok, az a hegyek fölött lakik, és a széllel vándorol.
Az nem kúszik ki a napfényre melegedni, és nem váj odut a sötétbe, hogy biztonságot találjon,
Mert az a szabad lélek, mely beburkolja a földet, és az éterben mozog.
Ha e szavak homályosak, ne próbáljátok tisztázni őket.
Homályos és ködös a dolgok kezdete, de a végük nem.
És én azt szeretném, ha a kezdetként emlékeznétek reám.
Az élet és minden, ami él, a ködben fogant, és nem a kristályban.
És ki tudja, a kristály maga nem romlásnak indult köd?
Erre emlékezzetek, ha rám emlékeztek:
Hogy ami bennetek a leggyöngébbnek és legzavarodottabbnak látszik, az a legerősebb és a legeltökéltebb.
Hát nem lélegzetetek szilárdította erőssé csontjaitok rendszerét?
És nem egy álom volt-e, bár álmodására már egyikőtök sem emlékszik, amely fölépítette városotokat, és megformált mindent, mi benne van?
Látnátok csak a lélegzet árapályát, semmi mást nem látnátok azután,
És ha hallanátok az álom suttogását, nem hallanátok meg más hangot többé.
De ti nem láttok, nem hallotok, és ez jól van így.
A fátylat, mely szemeteket elhomályosítja, föllebbenti majd a kéz, mely megszőtte azt,
És az agyagot, mely fületeket eltömi, átszakítják majd az ujjak, amelyek gyúrták.
És látni fogtok,
És hallani fogtok.
Mégsem kárhoztatjátok majd, hogy megismertétek a vakságot, sem bánni nem fogjátok a süketséget.
Mert azon a napon megismeritek a dolgok valódi célját,
És áldani fogjátok a sötétséget csakúgy, mint a világosságot.
És miután ezeket mondta, körülnézett, és látta a hajó kapitányát, ki a kormány mellett állott, s hol a duzzadó vitorlákra, hol a messzeségbe tekintett.
És akkor ezt mondta:
Türelmes, igen türelmes a kapitány az én hajómon.
Fúj a szél, nyugtalanok a vitorlák,
Még a kormánylapát is irányért könyörög;
És a kapitány mégis némán várja szavaim végét.
És ezek az én hajósaim, kik hallották a nagy tenger kórusát, ők is türelemmel hallgattak engem.
Nem kell várakozniuk tovább.
Készen állok.
A folyó elért a tengerig, s a hatalmas anya ismét keblére öleli fiát.
|
Akkor a Papnő szólott: Beszélj nekünk az Imádságról.
És ő válaszolt, mondván:
Szomorúságtokban és szükségtekben imádkoztok; vajha imádkoznátok örömetek és bőségetek teljében is.
Mert mi egyéb az imádság, mint önmagatok kiterjesztése az eleven éterbe?
És ha megnyugtatásodra szolgál sötétségedet a térbe kiöntened, azonképpen örömödre szolgál szívednek hajnalát önteni ki.
És ha csupán sírni vagy képes, amikor lelked imádkozásra szólít, szólítson akkor újra és újra, mindaddig, míg végül kacagva is imádkozol.
Imádságoddal fölemelkedel, hogy a légben egyesülj azokkal, akik ugyanakkor imádkoznak, s akikkel csak az imádkozásban találkozol.
Ezért látogatásod a láthatatlan templomban ne légyen egyéb, mint átlényegülés és édes eggyéválás.
Mert ha csupán kérni lépsz be abba a templomba, néked nem adatik;
És ha magadat megalázni lépsz be oda, föl nem emeltetel;
Még ha csupán mások javáért könyörögni lépsz is be, meg nem hallgattatol.
Elegendő, ha csupán belépsz a láthatatlan templomba.
Nem taníthatom meg nektek, szavakkal miként imádkozzatok.
Isten nem hallgat szavaitokra, kivéve, ha Ő maga nyilatkozik meg a ti ajkatok által.
És nem taníthatom meg nektek a tengerek imádságát, sem az erdőkét és a hegyekét.
De ti, akik hegyekből és erdőkből és tengerekből születtetek, szívetekben megtalálhatjátok az ő imádságukat,
És ha csupán az éjszaka csendjére figyelmeztek, meghalljátok majd, amint csendben ezt mondják:
- Istenünk, aki önmagunk szárnyaló lénye vagy, a te akaratod akar mibennünk,
- A te vágyad vágyakozik mibennünk,
- A te bennünk munkáló szándékod változtatja éjszakáinkat, melyek a te éjszakáid, nappalainkká, melyek a te nappalaid.
- Nem kérhetünk semmit tetőled, hiszen ismered kívánságainkat, még előbb, semmint megszületnének,
- Te vagy a mi kívánságunk; s ha önmagadból többet adsz, mindent megadsz nekünk.
Akkor egy szántóvető mondá: Beszélj nekünk a Munkáról.
És ő válaszolt, mondván:
Dolgoztok, hogy lépést tartsatok a földdel és a föld lelkével.
Mert dologtalannak lenni annyi, mint elidegenedni az évszakoktól, és kilépni az élet menetéből, mely méltósággal és büszke alázattal halad a végtelenség felé.
Amikor dolgozol, fuvola vagy, melynek szívén áthaladva a múló percek susogása zenévé változik.
Melyikőtök maradna süket és néma nádszál, mikor minden egyéb összhangzóan együtt énekel?
Mindig azt hallottátok, hogy a munka átok, a robot szerencsétlenség.
De én mondom néktek, ha dolgoztok, beteljesíttek egy darabkát a föld legmesszibb álmaiból, azt a darabkát, melyet rátok szabtak, amikor az álom megszületett,
És amíg munkálkodtok, igazán szeretitek az életet,
És az életet munkálkodással szeretni azt jelenti, hogy meghitt ismerősötök az élet legbensőbb titka.
Hanem ha fájdalmatokban a születést csapásnak, a test fenntartását a homlokotokra írt átoknak nevezitek, akkor én azt válaszolom, hogy semmi egyéb, mint homlokotok verítéke moshatja el onnan azt, ami oda íratott.
Hallottátok azt is, hogy az élet sötétség, és ti fáradalmatokban visszhangozzátok, amit a megfáradtak mondottak.
És én azt mondom, az élet valóban sötétség, ha nincsen akarat,
És minden akarat vak, ha nincsen tudás,
És minden tudás hiábavaló, ha nincsen munka, és minden munka üres, ha nincsen szeretet;
Ha pedig szeretettel dolgoztok, önmagatokat összefűzitek önmagatokkal, egymással és Istennel.
És mit jelent az, hogy szeretettel dolgozni?
Úgy szőni gyolcsot, hogy a szálat a szívedből húzod, mintha azt a gyolcsot az viselné majd, akit szeretsz.
Szeretve építeni a házat, mintha az lakna majd benne, akit szeretsz.
Gyengédséggel vetni el a magot, és örvendezve aratni, mintha az enné a gyümölcsöt, akit szeretsz.
A magad képére alakítani mindent, saját lelked lehelletével.
És tudni azt, hogy körülötted állnak mind az áldott halottak, és figyelnek téged.
Gyakran hallottalak benneteket, amint ezt mondjátok, mintha álmotokban beszélnétek: - Aki a márványt faragja, és saját lelke képmását felleli a kőben, nemesebb, mint aki a földet szántja.
- És aki foglyul ejti a szivárványt, és az ember képmására vászonra fekteti, az több, mint aki sarut készít a lábainkra.
De én azt mondom, nem is álomban, hanem a délidő túlontúl éber pillanataiban: a szél nem beszél ékesebben a hatalmas tölgyfához, mint a fűszálak legkisebbikéhez.
És egyedül az nagyobb, aki a szél szavát a saját szeretete által édesebb dallá teszi.
A munka a láthatóvá tett szeretet.
És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak.
Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.
És ha utálattal sajtolod a szőlőt, utálatod mérget párol a borba.
És énekelj bár úgy, mint az angyalok, ha nem szeretsz énekelni, dalod süketté teszi az emberek fülét a nappal és az éjszaka hangjaira.
|
És a város egyik elöljárója ezt mondta: Beszélj nekünk a Jóról és a Rosszról.
És ő így felelt:
A bennetek élő jóról beszélhetek, de a rosszról nem.
Mert mi egyéb a rossz, mint a jó, melyet önnön éhsége és szomjúsága kínoz?
Bizony mondom, amikor a jó megéhezik, a sötét barlangban is keres ennivalót, és amikor megszomjazik, halott vizekből is iszik.
Jók vagytok, ha egyek vagytok önmagatokkal.
Ám amikor nem vagytok egyek önmagatokkal, akkor sem vagytok gonoszok.
Mert a megosztott ház nem rablók barlangja, csupán megosztott ház.
És a kormány nélkül maradt hajó céltalanul kereng ugyan a veszélyes zátonyok között, de el nem süllyed.
Jó vagy, ha adni akarsz magadból.
Ám akkor sem vagy gonosz, ha önmagad hasznát keresed.
Mert amikor a hasznot keresed, nem vagy egyéb, mint gyökér, mely a földbe kapaszkodik, és szívja annak tejét.
Hiszen a gyümölcs nem mondhatja a gyökérnek: - Légy olyan, mint én, dús és érett; és adakozz a te bőségedből.
Mert az adakozás a gyümölcs sajátja, éppúgy, amiként az elfogadás a gyökéré.
Jó vagy, amikor teljesen éber vagy a te beszédedben.
Ám akkor sem vagy gonosz, ha aluszol, míg nyelved céltalanul dadog.
Mert még a dadogó beszéd is megerősítheti a gyönge nyelvet.
Jó vagy, amikor határozottan, merész léptekkel haladsz célod felé.
Ám akkor sem vagy gonosz, ha sántán érsz oda.
Mert még a sánták sem haladnak hátrafelé.
Hanem ti, kik erősek és gyorsak vagytok, ne bicegjetek a sánták előtt, kíméletességnek vélvén ezt.
Megszámlálhatatlan módon vagytok jók, és akkor sem vagytok gonoszak, amikor nem vagytok jók.
Csupán vesztegeltek és henyéltek.
Kár, hogy a szarvas nem taníthat fürgeséget a teknőcnek.
Jóságotok az önnön óriás lényetek iránti vágyakozásban rejlik, és ez a vágyakozás mindegyikőtökben benne van.
De némelyikőtökben ez a vágy sebes folyam, mely hatalmasan zúdul a tengerbe, magával sodorva a hegyek titkait és az erdők dalát.
Másokban sekély patak, mely kanyarulatokkal pazarolja önmagát, el-elhajlik, meg-megáll, mielőtt a tengerpartra ér.
De akiben erős a vágy, mégse mondja annak, akiben gyönge: - Miért vagy oly lassú, miért torpansz meg?
Mert az igazán jók nem kérdezik a mezítelentől: - Hová lett a ruhád? -, sem a hajléktalantól: - Mi lett a házaddal?
|
És egy tudós azt mondta: szólj a Beszédről.
És ő válaszolt, mondván:
Akkor beszélsz, amikor gondolataiddal nem vagy barátságban.
És amikor nem élhetsz immár tovább szíved magányában, akkor ajkaidon élsz, a hang pedig kitérő és időtöltés.
És beszéded nagy részében a gondolat félig meggyilkoltatik.
Mert a gondolat a szabad tér madara; a szavak kalitkájában kibonthatja szárnyait, de föl nem repülhet.
Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttől.
Az egyedüllét csöndje feltárja előttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni előle.
És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek.
És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el.
Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van.
Amikor az útfélen vagy a piactéren barátoddal találkozol, ajkadat a lélek mozgassa, nyelved ő irányítsa.
A hangod hangja szóljon az ő fülének füléhez;
Mert az ő lelke megőrzi szíved igazságát, miként a bor ízére emlékezünk.
Amikor a színét már elfelejtettük, és a korsó sincs többé.
|
Tudom nem igazán a gyümölcsökhöz csatlakozik...de nekem ez nagyon nagy kedvencem..............persze csak egy részlet, de ez a szeretetről rész a legszebb dolog ......talán kicsit túl komoly és filozofikus.....azért kihúzogattam azokat amik miatt mégis beleillene....akárcsak egy részlet erejéig mondjuk az imában
KAHLIL GIBRAN
A PRÓFÉTA
Révbíró Tamás fordítása
Almusztafa, a kiválasztott és a szeretett, aki önnön napjának hajnala volt, tizenkét esztendeig várakozott Orfalisz városában a hajójára, melynek vissza kellett térnie, hogy hazavigye őt a szigetre, ahol született.
És a tizenkettedik esztendőben, az aratás hónapjának, Jelulnak hetedik napján felment a város falain kívül magasodó hegyre, és a tenger felé kémlelt, és a párán át látta, hogy közeledik a hajó.
És szívének kapui kitárultak, és öröme messzire szállt a tenger fölött. És lehunyta szemét, és lelke csendjeiben imádkozott.
Hanem ahogy leereszkedett a hegyről, szomorúság vett rajta erőt, és szívében ez a gondolat támadt:
Hogyan menjek el békében, szomorúság nélkül? Bizony, szellemem sebesülése nélkül ezt a várost el nem hagyhatom.
Hosszú napokat töltöttem el fájdalomban falai között, és hosszú éjszakákat magányosan; és ugyan ki távozhatnék fájdalmának s magányosságának színteréről bánat nélkül?
Szellemem túl sok cserepét szórtam szét ezeken az utcákon, vágyaimnak túl sok gyermeke kóborol mezítelen e dombok között, s én terhek és kínok nélkül tőlük el nem szakadhatok.
A mai napon nem ruhadarabot vetek el magamtól, hanem bőrt, melyet saját kezemmel szakítok le. Nem is gondolat, amit magam mögött hagyok, hanem szív, melyet éhség és szomjúság édesített meg.
És mégsem vesztegelhetek tovább.
A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom.
Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt.
Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném?
A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia.
És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé.
Most, midőn leért a hegy lábához, a tenger felé fordult, és látta, hogy hajója a kikötő felé közelít, s fedélzetén a tengerészeket, honfitársait.
És lelke feléjük kiáltott, és így szólt:
Ősanyám fiai, hullámok meglovagolói,
Mily sokszor hajóztatok álmaimban. És most eljöttetek ébrenlétemben is, amely egy mélyebb álom.
Készen állok az indulásra, s lelkesültségem felvont vitorlákkal várja a szelet.
Csak egyetlen lélegzetet veszek még ebből a nyugodt levegőből, csak egyetlen pillantást vetek még hátra,
És aztán közétek állok, hajós a hajósok közé.
Te pedig, hatalmas tenger, alvó anya,
Aki magad vagy a szabadság és a béke pataknak és folyamnak -
Még egyetlen kanyart tesz csupán e folyó, csak egyet csobban még medrében,
S aztán megtérek hozzád, határtalan csepp a határtalan óceánba.
És miközben lépdelt, azt látta, hogy férfiak és nők a távolban elhagyják földjeiket s a szőlőskerteket, és sietve indulnak a városkapuk felé.
És hallotta, hogy az ő nevét mondják, és mezőről mezőre száll a hír, hogy hajója befutott.
És így szólt önmagához:
Legyen-e az elválás napja a gyülekezés napjává?
Kimondassék-e, hogy alkonyom valójában hajnalt jelent nekem?
És mit adjak annak, aki ekéjét a barázda felében hagyta, vagy annak, ki miattam leállította a szőlőprés kerekét?
Váljék-e szívem bő termésű telt fává, hogy gyümölcseit összeszedve átadhassam nekik?
Áradjanak-e vágyaim forrásként, hogy poharaikat teletöltsem vele?
Lant vagyok-e, melynek húrjait a mindenható keze megérintheti, vagy talán fuvola, melyen lélegzete áthalad?
Én a csöndeket kutattam, és vajon leltem-e olyan kincset a csöndekben, melyet most bízvást szétoszthatnék?
Ha e nap az én aratásom napja, vajon hol vetettem el a magot, és vajon melyik, elfeledett évszakban?
Ha valóban ez az az óra, mikor lámpásomat fölemelhetem, abban nem az én lángom lobog.
Üres és sötét lesz a lámpa, melyet fölemelek,
És az éjszaka őre tölti meg majd olajjal, és a lángot is ő lobbantja fel.
Mindezeket szavakkal mondta el. De szívében sok minden maradt kimondatlanul. Mert mélyebb titkát ő maga sem foglalhatta szóba.
És mikor belépett a városba, minden ember elébe jött, és mind kiáltozott, mintha egyetlen hang szólott volna.
És előléptek a város elöljárói, és mondták:
Ne menj el mitőlünk.
Holdtölte voltál a mi éjszakánkban, és ifjúságod adott nekünk álmodni való álmokat.
Nem vagy te idegen miközöttünk, sem vendég nem vagy, hanem a mi fiunk, akit szeretünk.
Ne engedd, hogy szemünk éhezzék orcád látására.
És a papok és a papnők így beszéltek hozzá:
Ne válasszanak el tőlünk most a tenger hullámai, ne váljanak az évek, melyeket köztünk töltöttél, puszta emlékké.
Szellemként jártál köztünk, és árnyékod fény volt az arcunkon.
Nagyon szerettünk téged. De szeretetünk nem szólalt meg, és fátyol takarta azt.
De most hangosan kiált hozzád, és leplezetlenül áll előtted.
Hiszen mindig is így volt ez: a szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik.
És előléptek mások is, és könyörögtek neki. De ő nem válaszolt. Csupán fejét hajtotta le, s akik közel álltak hozzá, látták, hogy mellére könnycseppek hullanak.
És ő meg az emberek a templom előtti nagy térre mentek el.
És a szentélyből előlépett egy asszony, kinek Almitra volt a neve. És papnő volt.
És Almusztafa túláradó gyengédséggel nézett reá, mert Almitra volt az első, aki fölkereste őt, és hitt benne, amikor még csupán egy napja tartózkodott a városukban.
És az asszony köszöntötte őt, mondván:
Isten prófétája, te, aki a legvégsőt keresed, hosszú idő óta kémlelted a messzeséget hajód után.
És hajód most megérkezett, itt az idő, hogy útra kelj.
Mély vágy él benned emlékeid földje iránt, ahol leghőbb vágyaid lakoznak; a mi szeretetünk meg nem fog kötni téged, sem a mi ragaszkodásunk vissza nem tart.
Mégis azt kérjük tőled, mielőtt távozol, beszélj hozzánk, és mondd el nékünk az igazságot.
És mi továbbadjuk azt gyermekeinknek, és ők az ő gyermekeiknek, és így nem vész majd el soha.
Magányosságodban őrködtél napjaink felett, és álombeli sírásunkat is ébren figyelted.
Most tehát mutass meg bennünket önmagunknak, és mondd el mindazt, ami néked a születés és halál közöttiekről megmutattatott.
És ő így felelt:
Orfalisz népe, mi egyébről beszélhetnék én néktek, mint ami még most is lelkeitekben él?
És akkor Almitra azt mondá: Beszélj nekünk a Szeretetről.
És ő fölemelte fejét, és az emberekre nézett, és csöndesség szállott reájuk. Aztán fennszóval ezeket mondotta:
Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.
Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.
Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,
Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérüjéről
Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.
A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik"; mondjátok azt: "Isten szívében lakom".
És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.
A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.
De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.
Akkor egy öreg ember, egy vendégfogadós szólalt meg: Beszélj nekünk az Evésről és Ivásról.
És ő azt mondá:
Vajha élhetnétek a föld illatából, s miként a légi növények, fénnyel táplálkozhatnátok.
De mivel ölnötök kell, hogy ehessetek, s szomjotok oltására az újszülöttet anyja tejétől meg kell rabolnotok, legyen hát ez kegyes cselekedet.
Legyen asztalotok oltárrá, melyen az erdő, mező tisztái és ártatlanjai áldozattá lesznek azért, ami az emberben még tisztább és ártatlanabb.
Mikor megöltök egy állatot, szívetekben mondjátok neki:
- Ugyanaz a hatalom, mely téged lesújt, lesújt engem is; az én sorsom is elvégeztetik.
- Mert a törvény, mely téged az én kezemre adott, engem egy hatalmasabb kézre fog adni.
- A te véred és az én vérem a nedv, amely a mennyország fáját táplálja.
És mikor fogatokkal egy alma húsát szakítjátok fel, mondjátok szívetekben:
- Magvaid testemben élni fognak,
- És holnapod bimbója szívemben fog kinyílni,
- És a te illatod lesz az én lehelletem,
- És együtt örvendezünk majd a múló időben.
És ősszel, amikor szőlőskertjeitekben a prés alá szüretelitek a fürtöket, mondjátok szívetekben:
- Én magam is szőlőskert vagyok, s gyümölcsöm a prés alá gyűjtetik.
- És mint az új bor, örök hordóba töltetem.
És télen, amikor borotokat kancsóba töltitek, minden pohárért szóljon egy dal szívetekben;
És szóljon egy dal az őszi napok emlékéért, a szőlőskertért és a szőlőprésért is.
|
Egy kis szőlős idézet a Bibliából (János 15, 1-6)
"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves
Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek."
|
"Az igaznak gyümölcse életnek fája" Péld 11,30
Ez lehetne a szlogenünk....vagy olyan nem kell????
Írhatnánk valami csatakiáltást, amibe ezt beleszőjük....:) Vagy lehetne ez maga a csatakiáltás....de ez mondjuk lehet elég távol áll a Tutti Frutti lelkülettől..... Akkor
"Tutti Frutti ez a tábor
Gyümölcsből csinálunk itt egy nagytál-bort:)"
csak viccelek itt na---
|
Sziasztok Gyümölcsök! Ide kellene tenni amitket találtatok.....
|
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés